Mi a sintértelep és mi a menhely?

Sokszor még azok az egyébként állatszerető, sőt néha még az önkénteskedő vagy az állatokat mentő emberek sincsenek tisztában azzal, hogy a sintértelep és a menhely nem ugyanaz. Tegyük egy kicsit tisztába a fogalmakat!
A nyugati országokban jellemzően a sintértelep fogalmát egyáltalán nem ismerik, mivel ez az "intézmény" náluk nem létezik - többnyire szavuk sincs rá, a németek pl. nemes egyszerűséggel halálállomásnak (Tötungsstation) hívják őket, és ezzel el is érkeztünk a lényeghez.
A sintértelep

Manapság igyekeznek ezeknek a telepeknek hangzatosabb neveket adni, de a sintértelepek egyetlen célja a kóborkutya-probléma megoldása, mit sem törődve azzal, hogy élő és érző lényekről van szó. Mielőtt Magyarországon elindult volna a mentés ezekről a telepekről, bekerülő kutyák szinte 100%-ának a sintértelep kennelje egyet jelentett a biztos halállal, két hét megfigyelési idő (karantén) után egyszerűen a halálba küldték őket. Főleg vidéken ahol helyenként a kutya még mindig "fogyóeszköznek" számít, a tulajdonosok sem nagyon törték magukat hogy elkóborolt kutyájuk keresésére induljanak, a fenntartók pedig semmilyen formában nem hirdették a bekerülő kutyákat - ezért azok akik mégis szerették volna megtalálni az elkóborolt ebet, sokszor nem is tudták hogy hol is kellene kezdeni a keresést.

A legtöbb sintértelep önkormányzati üzemeltetésű, de a többségük már együttműködik valamelyik állatmentő szervezettel vagy civilek egy csoportjával, így adva esélyt a kutyáknak a kikerülésre, de vannak már olyan telepek is amiket civil szervezetek működtetnek. Mivel az önkormányzatoknak vagy saját gyepmesteri telepet kell fenntartaniuk, vagy egy működő sintértelepnek kell fizetniük a kóbor kutyák befogásáért elmondhatjuk, hogy ezeket a telepeket a mai napig minden esetben az önkormányzat, így közvetve az állam és az adófizetők finanszírozzák.

A menhely

A sintértelepekkel ellentétben a menhelyeket civil szervezetek hozzák létre és tartják fenn (legalábbis nekünk nincsen tudomásunk Magyarországon állami vagy önkormányzati fenntartású menhelyről).   Bár jórészt a menhelyek is a túlszaporulat illetve a kóborkutya-probléma megoldására jöttek létre, a sintértelepekkel ellentétben teltház esetén nem kényszerülnek altatásra - egyszerűen nem fogadnak több állatot. Nyilván ezt kimondani sokkal egyszerűbb mint megtenni, ezért a menhelyek is rendszerint túlterheltek, de még így is nagy könnyebbség hogy beviteli kényszer nincs.

A civil állatmentők

Bár leírásunk most a sintértelepről és a menhelyről szól, muszáj néhány szót szólnunk a civil állatmentőkről hiszen a magyar állatvédelem jelentős szegmensét ők képezik. Ők azok, akik nem tartoznak egyetlen szervezet kötelékékéhez sem, az esetek döntő többségében csak néhány kutyát vagy cicát vállalnak - annyit, amennyit saját zsebből felelősen el tudnak látni - bizonyos szempontból az ő helyzetük a legkedvezőbb: ők döntik el, hogy mikor, mennyi és milyen állatot vállalnak, és döntésüket kizárólag a saját lehetőségeik és lelkiismeretük befolyásolja.

Ha más téma is érdekelne vagy erről szeretnél többet tudni, írj nekünk és kérjed tájékoztató füzetünket!

Kapcsolat

kutyakotelesseg.alapitvany@gmail.com

Kérünk, hogy üzenetedbe írd bele a telefonszámodat is, hogy könnyebben fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.